Önsegítő veszteség feldolgozó csoport
"A gyászcsoport nem olyan, ahogyan elképzelik sokan, hogy ott csak szomorúság van. Ó, nem, nevetés, humor, öröm is, és persze sírás és szomorkodás is.
De a legfontosabb az a nagyon erős összetartó, gyógyító erő, az a kohézió, ami egy ilyen sorstárs csoportban megmutatkozik. " - Singer Magdolna a Napfogyatkozás Egyesület elnöke, akiknek azon célkitűzéséhez csatlakoztam, hogy elterjesztik az országban a gyászcsoportokat, mivel számos nemzetközi tapasztalat mutatja, hogy az ilyen közösségek rengeteget segítenek a veszteség feldolgozásában.
Személyes indíttatásom, hogy megtörjem azt a hallgatást, ami a gyászolót körülveszi. Annyira el vagyunk idegenedve a természettől, a természetestől, hogy a halálról szinte beszélni sem illik. Aztán ha mégis úgy adódik, mennek a frázisok, hogy "részvétem", meg majd az idő segít...és a kétoldali tehetetlenségtől emberi kapcsolatok idegenednek el. Nem merünk beszélni, nem merünk kérdezni.
Régen a falusi közösségben a fekete ruha egy jelzés volt a külvilágnak, hogy most más állapotban vagyok, gyászolok. Ma mintha ezen is gyorsan túl kellene lenni. Meg olyan evidencia, hogy ez mindenkinek megy.
Szeretném, ha minél több érintett megtapasztalná, hogy ebben a speciális élethelyzetben is van segítség. Lehet beszélni róla, és van aki meg is hallgat.
De a legfontosabb az a nagyon erős összetartó, gyógyító erő, az a kohézió, ami egy ilyen sorstárs csoportban megmutatkozik. " - Singer Magdolna a Napfogyatkozás Egyesület elnöke, akiknek azon célkitűzéséhez csatlakoztam, hogy elterjesztik az országban a gyászcsoportokat, mivel számos nemzetközi tapasztalat mutatja, hogy az ilyen közösségek rengeteget segítenek a veszteség feldolgozásában.
Személyes indíttatásom, hogy megtörjem azt a hallgatást, ami a gyászolót körülveszi. Annyira el vagyunk idegenedve a természettől, a természetestől, hogy a halálról szinte beszélni sem illik. Aztán ha mégis úgy adódik, mennek a frázisok, hogy "részvétem", meg majd az idő segít...és a kétoldali tehetetlenségtől emberi kapcsolatok idegenednek el. Nem merünk beszélni, nem merünk kérdezni.
Régen a falusi közösségben a fekete ruha egy jelzés volt a külvilágnak, hogy most más állapotban vagyok, gyászolok. Ma mintha ezen is gyorsan túl kellene lenni. Meg olyan evidencia, hogy ez mindenkinek megy.
Szeretném, ha minél több érintett megtapasztalná, hogy ebben a speciális élethelyzetben is van segítség. Lehet beszélni róla, és van aki meg is hallgat.
